|
A 2010-es év a Simple Minds történetében nem volt túlságosan látványos - mégis emlékezetes évnek lehettünk szemtanui.
Májusban napvilágot látott Jim Kerr első szólólemeze. A Lostboy! A.K.A Jim Kerr albumot mind a kritika, minda közönség nagy lelkesedéssel fogadta.
A lemez négy formátumban látott napvilágot, a CD és LP változatok mellett egy limitált kiadású CD is megjelent 3 bónusz dallal, illetve egy kimondottan
gyűjőknek szánt verzió is megjelent, ahol a standard CD mellé egy bónusz 7" kislemezt is csomagoltak további 2 új dallal.
Az album megjelenését két kislemez, a Shadowland és a She Fell In Love With Silence kísérte.
A lemez anyagát megjelenése után egy 10 állomásos miniturnén mutatta be Jim és zenekara, melyben Andy Gillespie, a Simple Minds billentyűse is helyet kapott.
Gitáron Jez Coad, a lemez (és a két legutolsó Simple Minds album) producere, basszusgitáron Ged Grimes, a Deacon Blue korábbi tagja, dobon pedig Gordon
Wilson játszott. A turné során nemcsak a Lostboy albumról játszottak dalokat, de elővettek olyan rég (vagy soha) nem játszott dalokat is, mint pl. a Room,
a Today I Died Again, a This Earth That You Walk Upon vagy a Someone. Előadtak feldolgozás dalokat is (Room Full Of Mirrors, Cynical Heart) - ez utóbbi nem
is annyira feldolgozás, hiszen a Jam & Spoon által jegyzett dal énekese Jim volt. Ha ez még nem lett volna elég, a turné során keletkezett vadonatúj
dalokat is bemutattak, a Spirit Catcher és a Broken Glass Park azonnal elnyerte a közönség tetszését. Mind a 10 koncert igen exkluzív kis klubokba volt
szervezve, és a turné a legendás Melkwegben ért véget Amszertdamban, ahol a koncert utolsó dalára Charlie Burchill is csatlakozott a bandához. A koncert
után azt mondta, hogy nagyon tetszik neki a Lostboy projekt, felidézte benne a Simple Minds korai éveit, és hogy ez az, ami most kell, így kell folytatniuk
a munkát.
Alig pár nappal a Lostboy turné után Jim a Simple Minds frontebereként indult turnéra. A turné szünnapjain azonban egy speciális Lostboy turné is elindult -
3 német és egy spanyol rádiadó részére promóciós minikoncerten mutatta be Jim a Lostboy dalokat - ezúttal azonban más felállásban. A Lostboy Electro
koncerteken szintetizátoron a rajongóból zenésztárssá vált Simon Hayward és vokalistaként a Simple Minds turnéiról ismert Sarah Brown voltak Jim
zenésztársai.
Az európai helyszínek után a zenekarra egy brazil miniturné várt, majd a turné lezárásaként egy Párizs melletti szabadtéri koncerten a zenekar eddig
története legnagyobb franciaországi koncertjét adta mintegy 80 ezer ember előtt. Ez a koncert azonben nem emiatt foglal el jelentős helyet a Simple Minds
történetében. Ez volt az első koncert, ahol Eddie Duffy helyett a Lostboy turnén meegismert Ged Grimes játszott basszusgitáron. Mivel a zenekar korábban
sem kommentálta a különböző tagcserék okait, a rajongók most sem kaptak magyarázatot. Mindenesetre decemberben Jim az év végi összesítőjében nagyon pozitív
hangnemben beszélt Eddie-ről, tehát feltételezhetjük, hogy nem haraggal váltak el.
Szeptemberben a zenekar (Ged Grimes-zal) stúdióba vonult, hogy új dalokat rögzítsen a hamrosan megjelenő válogatáslemezhez. 4 új dalt vettek fel, ezek
közül az In Every Heaven még a New Gold Dream idejéből származik, a Soundtrack For Every Heaven instrumentális felvétel énekkel felturbózott változata. Két
vadonatúj dal, a Stagefright és az On The Rooftop mellett a Lostboy turné során keletkezett Broken Glass Park is rögzítésre került.
Ősszel egy nagyob szabású Lostboy Electro turné következett, azonban az eredetileg 30 állomásosra tervezett turnét 10 előadás után Jim megszakította, mivel
édesanyjának a betegsége súlyosbodni kezdett, és több időt szerezezz volna együtt tölteni vele. Sajnos a kezelések nem segítettek, így Mrs. Irene Kerr már
nem tudta legyőzni a rák újabb támadását.
Noha ez a szomorú eset nagyon beárnyékolta az év végét, bátran kijelenthetjük, hogy egy nagyon sikeres évtizeden van túl a zenekar. Hatalmas turnék, a
kritika és a közönség által is elismert albumok jellemezték ezt az évtizedet, és ahhoz képest, hogy 1999-ben milyen kreatív mélyponton voltak, ez végképp
értékelendő.
A történetnek nincs vége, ha minden igaz, akkor idén sem lesz megállás!
Régebbi híreink >>> itt |